Feltűnt, egyre több a Jobbiktól megváltást remélő ember. Tartok tőle, az ebben való történelmi csalódás leckéje lesz most rövidesen feladva a nemzetnek.
Annyira, de annyira lemaradóban vagyunk – már vagy száz éve – a menő országoktól, hisz a svédek már a jóléti államon is túlléptek!
Elképesztő, ahányszor szóba elegyedek idegenekkel, pl. helyi utazások során, rendre elégedetlenkedő, és emiatt nyíltan a Jobbik pártra szavazni készülő emberekbe akadok.
A képet látványosan árnyalja viszont egy érdekesség: Baranyában több ezer nyugati országból ide telepedett ember él. Az én kis falumban egy angol házaspár nagy házat vásárolt, az év egy részében itt laknak. Másutt sok a holland. A jelenség felveti a gyanút, a magyarok csak panaszkodni tudnak, valójában nagyon is jól lehet itt élni! Persze mindez nagymértékben földrészünk két térfelén élők anyagi potenciáljának különbségére vezethető inkább vissza. Az ott keresett átlagos jövedelmet, nyugdíjat érdemesebb nálunk elkölteni.
Szóval ez egy ’elkúrt’ ország. Abban is biztos vagyok, nem a jobboldal fogja felhozni, hanem ami majd ami utána jön.
Egyébként a nyugatnak sem ez az utolsó válsága; keserves tapasztalások sora fogja ráébreszteni a gazdagokat arra, hogy már a fenntartható fejlődés sem tartható fenn! Ki kell találni a növekedés nélküli létezést! Úgy jó, ahogy most élünk, ennél jobban nem lehet, de nem is kell! Hogy csak egyet mondjak: debil százezrek rohangálnak Budapesten egyes egyedül nagy autókban, amit természetesen svájci frank alapú hitelből két-háromévente újra cserélnek. Azt nem látom, ezen a téren mi a helyzet nyugaton, gondolom még inkább ez a trend. Apropó, ha Kína és India is az USA gazdagságát akarja megkapni, a szükséges energia-, és hírközlési hálózatok céljára a földkéregben nincsen elméletileg sem elegendő réz.
Egyáltalán mi az a jólét, ami nekünk, magyaroknak adekvát? Szoktátok erről kérdezni a politikusaitokat? Vagy pedig nem kérdeztek semmit, hanem sztrájkoltok egyet, vagy kiöntözitek a tejet, a búzát a parlament elé, ha a hatalom megpróbál egy szerény kis reformot elővezetni? És legyen mindenütt negyedórányira önkormányzati hivatal, óvoda, iskola, kórház, minden városban tandíjmentes egyetem, mindenhová járjon óránként vonat, félóránként busz!. Alanyi jogon ingyen orvost, és gyógyszert kérünk! Takarodjanak ki a multi bevásárlóközpontok, és minden utcába telepítsen a Jobbik olcsó kisboltot! Adót, aztat nem akarunk fizetni! De hitelt se vegyen fel az állam, nem engedjük, hogy eladósodjon …!
Nem mondom tovább. Ja, még egy: minden korábbi politikust felelősségre kell vonni, adják vissza az elsíbolt közpénzeket! A kisebbséget pedig Indiába kell visszatelepíteni, a pénzoligarchiát is a megfelelő országba!!! Az elcsatolt országrészeket azonnal vissza kell követelni, és az ENSZ szavazza meg, hogy minden ország kizárólag magyar bányáktól szerezhet be sót. Trianonért viszont kérjenek bocsánatot!
Körülbelül ilyen a népi diskurzus mostanában.
Ahogyan a fentiekben kissé harsányabb színekkel felvázoltam a hazai közállapotokat, csak azért tettem, hogy jöjjetek már rá Ti is: mindez elbutult hazai tömegekre int! Pont úgy látom őket, mint a világháború után a kommunistáktól ugyan így felvirágzást remélő, buzgó sztahanovistákat, később munkásőröket kitermelő magyarságot. Csak most a Magyar Gárdába jelentkeznek ugyan azok. Tulajdonképpen nincs bal, és nincs jobboldali tömeg tehát, csak buta tömeg van.
Lehet, nem kéne szóba elegyednem idegen emberekkel a buszon…?
Nálam okosabb szerző, jobban fésülten hasonló a témáról, ugyancsak ma:
http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=111874&Itemid=1
2009. november 23., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

(Bocs,hogy ismeretlenül idekeveredtem,-hagyján, de még kommentelek is.)
VálaszTörlésSemmi jogom számonkérni azt, hogyan gondolkodsz és írsz és azt sem, hogy hol és kiktől szerzed tapasztalataidat. Emlékezetből és pontatlanul írok adatokat, kissé előrevetítve azt, hogy volt-e értelme ennyit írnod a közállapotokról !
Kb. 8,05 millió (magyar) jogosult a választásokra, (most csak az EP választást említem) szavazott kb. 36% = 2,9 millió ? - képviselőválasztás %-a jobb szokott lenni (2006.)-de engem az sem vígasztal túlzottan. A közvéleménykutatóknak nem nagyon hiszek, [- mert a puding próbája az evés - ] - jelenleg az emberek 20%-a az MSZP-re, 60% a FIDESZ-PP-re, és 20% a Jobbikra szavazna. Gondolom, ez kb. a szavazók 50 valahány %-a lesz,- így aztán kb. majd' a fél ország hallgat! Ezért - szerintem - nem is annyira a szájtépőkkel van a gondom- inkább a "némákkal" ! - Ha pedig ennyire "felzaklatnak" a szájtépők, akkor miért hallgatod őket ?- ill. szoktam még írni : a távirányító és az egér még nálunk van!
Persze, megteheted, hogy alaposabban "utánajársz" sok dolognak, - kérdés már csak az, van-e értelme?- [hacsak nem akarnál "politikus" lenni ésakkor győzködhetnéd a népet ! :-) :-) ]
Bocs': de jó pár "tárgyi tévedésed" is van,- pl. külföldiek "idetelepülése"- stb. (Írhattad volna pl. azt is, mennyi magyar van tőlünk nyugatra, -és sokkal bonyolultabb a dolog, ha minél többet tudsz róla!- (de pontosan) :-)
Szerintem a fejlődés az nem állítható meg ( és nem is kellene megállítani) - gondot okozhat, hogy a jólétnek csak a "tárgyi feltételeit" akarnánk megszerezni ( főleg mi)-és kevesebb szó esik a "szellemi/testi" jóról. (bizonyára van arra is megfelelő szakkifejezés) -
A témához még ajánlanám pl. a magyar KORFA megtekintését,-(ha nem ismernéd) - eléggé megdöbbentő az egyre több "szépkorú" ember száma (idősek) - és a fiatalok is ? ( Ratkó korszak) -
Ki kell találni a növekedés nélküli létezést! Ez egy csúcs-mondat mára ! Nekem nagyon tetszik !
VálaszTörlésKomolyra fordítva a szót: én nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a magyarok valahogy a génjeikben hordozzák a pesszimizmust, az elégedetlenséget, és valószínű van még több, nem túl pozitív tulajdonságunk. Gyűlöljük az engedelmességet, nehezen viseljük a rangsort. Márpedig ez utóbbi még a majmok között is meghatározza, ki a csapat vezetője és ki a huszonharmadik beosztott. S valamilyen szinten szükség is van erre.
A magyarok szerintem mindig „mást” akarnak. Akármi is ez a más.
Én egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy ebben az országban valaha is békesség és megelégedettség fog uralkodni.
Kedves @X, örülök soraidnak! Tárgyi tévedéseimről bizonyára nagyot tudnánk beszélgetni. Az, hogy megyénkben több ezer holland él, tegnap előtt hallottam egy kb. hiteles rádióriportban. Nem Mária Terézia telepítette be őket... A korfával volt, hogy munkakörömben foglakoztam; megyei tanács, vizügyi csoport, anno.
VálaszTörlésNekem igenis új, megdöbbentő tapasztalás ennyi szélsőjobb jelenség személyes találkozásoktól kezdve a napi, országos hírekig. A blog arra való, hogy erről itt artikuláljak véleményt. Ennyit a védelmemben...
Gyere erre máskor is!
Ja, és hol a Te blogod?